Aromaterápia

2011.06.15. 09:00 Jege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Tódorkaa-a-aa! – trillázott a hang, a középső a-t külön megnyomva. – Ébresztőő-ő-őő!

Tódorka szemei fáradtan lehunyódtak. Ébren volt ő, hát persze, hajnali négy óta egyfolytában. Soha nem bírt tovább aludni: fölébresztette a rettegés, hogy fél hétkor jön a hang, és trillázni fog. Szemei alatt állandósultak a karikák.

 - Tódorkaa-a-aa! – trillázott ismét a hang, az előbbinél jóval kevésbé elnézően.

Tódorka hangos nyögéssel föltápászkodott. Persze, ne késsen el az iskolából. Persze, persze. Milyen óra is az első? Csak ne francia legyen.

A tanár úr soha nem mutatta jelét, hogy értene a festészethez, vagy bármi máshoz. Hogy miért kellett ezek után Möszjő Tulúz-Lotreknek szólítani, minden szótagot kristálytisztán kiejtve, mégsem kérdezte senki; a diákok rég leszoktak már az efféléről. Möszjő Tulúz-Lotrek magas volt, kövér és kopasz, továbbá állandó vörösboros sajtszagot húzott maga után, órái pedig de Gaulle beszédeivel teltek, régi, sercegős magnószalagokról – és aki nem a megfelelő áhítattal hallgatta a tábornokot, könnyen azon kaphatta magát, hogy a „Nem viselkedem tiszteletlenül az iskolában” kezdetű mondatot írja kétszázszor, minden időben és módban. Tódorka nagyon szenvedett ezeken az órákon: gyűlölte de Gaulle állandó szóismétléseit, nevetségesen érzelgős fordulatait és az értelmezhető politikai koncepciók teljes hiányát. Többször összesúgott már valamelyik osztálytársával, hogy büntetést kapjon, és ne ugyanabban a merev, tisztelettudó tartásban kelljen a negyvenöt percet végigülnie. Hátránya volt ennek, hogy nem kelhetett föl, míg a feladatnak nem ért a végére, feltétlen előny volt viszont, hogy ezzel Möszjő T.-L. idejét is elrabolta, aki szintén nem kelt föl ilyenkor, bármilyen keservesen nyikorgott is alatta a szék.

Néha előfordult, hogy Tódorka a következő órát se érte el időben, de az általában történelem volt, ahol Román tanár úr irredenta verseket olvasott fel naphosszat, kocsonyás orrhangon, a táblakörzővel hadonászva az előadás mellé. Így hát lehetett késni, sőt, minél többet késett az ember, annál inkább neki volt már búsulva Román tanár úr, és annál kevésbé vette észre.

Tódorka mégis szenvedett, mert a versek nem rímeltek.

Hasonlóképpen szenvedett magyaron is, ahol Vásárheji tanárnővel kizárólag klasszikus költők életrajzait magolták. Ezeknek két fajtája volt. Az egyik józan életet élt, magányosan alkotott, idősebb korában a diófa alatt üldögélt, Tódorka pedig gyűlölte, mert nem volt benne semmi érdekes. A másik megállás nélkül ivott, ezerszám döngette a nőket, havonta költözött a sok hitelező és sok párbajra hívás elől, Tódorka pedig gyűlölte, amiért nincsen a helyében.

Volt aztán a biológia. Forhész tanárnő úgy gondolta, semmi nem szemléletesebb a gyakorlati oktatásnál, de közben sajnos úgy is gondolta, az erre szánt keretet ő tudja a legjobban elinni. Rendelkezett viszont egy öccsel a közeli húsüzemben, így a diákok romlott nyesedéket, zsírt és csontszilánkokat boncoltak. Néha akadt egy-egy, gyomorfalrepedésben elhunyt macska, de ilyen ritkaságból csak a tanárnő kedvencei kaphattak.

Tódorkát a tanárnő nem szerette, mert csúnyának tartotta. Így hát csak nyesedéket lökött neki, Tódorka pedig szenvedett.

Rajzórán is szenvedett, mert félév eleje óta mindig ugyanarról a kibiztosított gránátról kellett csendéletet rajzolniuk.

Tulajdonképpen csak matekórán nem szenvedett, Szabó tanár úr ugyanis nem haladt tovább, míg akadt a jelenlegi anyagot nem értő ember. Néhány hete megrekedtek emiatt az ánégyzet-mínusz-bénégyzetnél, de Tódorka legalább addig is differenciálgathatott kedvére.

Élvezte még a reggeli sétát, amikor hűvös volt.

Legjobban persze a tanítás végét élvezte, mikor megállt odakint, és elszívott egy cigarettát.

Minden hétköznap pontosan egyet, mindig tanítás után. Nem kívánt függni tőle, nem is érzett vágyat, hogy többet dohányozzon – az az egy elég volt jutalomnak, amiért újabb napot bírt ki.

Összességében tehát nagyon utált iskolában lenni.

De még így is sokkal kevésbé, mint otthon. Ha úgy vesszük, még jó is, hogy ilyen korán kell mennie, és olyan sokáig tart. Csak ne francia legyen az első.

Hirtelen megállt kezében a zokni, homlokát hideg veríték ütötte ki, fanján égnek állt a szőr.

Szerdán francia az első.

De ma nem szerda van.

Hanem szombat.

Jóságos ég.

Résnyire nyitotta az ajtót, és elnézett jobbra. Ott apjának fekete sapkáját látta, arccal a fal felé ülve a könyvespolc mellett, újságot olvasva. Nagy halom hírlapja volt a kilencvenes évekből, de hogy melyeket kedvelte jobban vagy kevésbé, nem lehetett tudni; ugyanazzal az egykedvű közönnyel olvasta végig mindegyiket, egymás után, a halom végén elölről kezdve. Tódorka abban se volt egészen biztos, hogy apja még él, és a lapozás nem valamilyen mumifikálódott reflex.

Aztán óvatosan kijjebb dugta fejét, balra nézett, és majdnem felbukott ijedtében.

Két óriási, ragyogó zöld szem nézett rá úgy három centimilliméterről.

 - Jóó-óóó-óóóóó reggee-eee-eeeeelt – fuvolázta a hang, és Tódorka nyakát tíz pfújlila karom ragadta meg – Hogy néz ki az úrfi? Nem tetszettünk fölébredni még? Gallér eláll, has gyűrött, betűrés nuku? Hát hiába vasalok én? Hiába vasal rád a te drága édesanyád? És a zokni?

Nem volt menekvés. Tódorka nem mozdulhatott a küszöbről, míg olyanná nem vált, mint akit a gyufaskatulyából húztak ki épp – arca pedig olyanná, mint aki tíz éven át volt benn.

 - Nohát – engedte el végül az anyja, de csak azért, hogy kezét csípőre tehesse. – Miért ez a fancsali ábrázat? Nem aludtál jól? Vagy csak nem volt kedved? Mindegy most már, hétágra süt a napocska, itt az új nap, fel a fejjel, ki a mellel, gyáva ember, akinemmer! Aki éjjelente legény, nappalonta is legyen az! Fiatalember!

Ez utóbbi szó különös hévvel hangzott el, mert édesanya alig két héttel korábban hallotta egy rosszul szinkronizált amerikai családi vígjátékban, és nagyon megtetszett neki.

 - Szombat van, tehát tudsz segíteni. Édesanyád finti-fantasztikus új életmódtanácsokat talált a magazinban, és neki is látunk, mert vétek az időt pazarolni, meg föl is vagyok püffedve, jajj. 

Tódorka segélykérően nézett apja felé, de az csak lapozott egyet.

 - Először is – jelentette ki az édesanya. – Elolvasod ezt.

Tódorka átfutotta az orra alá nyomott kétoldalas cikket, de csak annyit fogott fel belőle, hogy valami félanalfabéta nő valami forradalmi diétáról locsog benne, és gyakran használja a „csí”, a „spirituális egyensúly” és az „aromaterápia” kifejezéseket.

 - A rossz illatok aljas gyilkosok, ezzel már a középkor tudós népi gyógyítói, javasasszonyai is tisztában voltak – idézett vidáman az édesanya. – A jó illatok ezzel szemben maga az élet. Az én Tódor fiam most szépen kinyitja az ablakot, hogy bejöhessen a hárs misztikus bűvereje.

Tódorka kábán az ablakhoz botladozott, belecsimpaszkodott a kilincsbe, és eldőlt. A mai nap még a három héttel ezelőtti szombathoz képest is könyörtelennek ígérkezik, pedig akkor olyat olvasott az édesanya, hogy a családi energiaháló jóvoltából az ember jobban égeti a zsírt, ha a többiek is sportolnak – Tódorka így egész nap föl-alá rohangált a lépcsőn, mivel édesanyának sorozatnézős napja a szombat.

Édesapa időközben megint lapozott egyet. Tódorka egy pillanatra elgondolkodott, vajon mi is lehet pontosan az öreg baja, ha mégse az, hogy halott. Lehet Alzheimer, lehet elhatalmasodott kényszerbetegség, de lehet egyszerű önvédelem is – leépülésének kezdete nagyjából arra az időre tehető, amikor a házat elöntötte a gyorsan emelkedő bulvár.

Ha így történt, nem is lehet hibáztatni érte.

 - Nohát, ez máris csodálatos – rebegte édesanya, és mélyet, affektálósat szippantott a város bűzébe. – De az igazi nagyágyú csak most következik. Fiatalember! Éppen most tudtam meg a régi kamcsatkaiaktól a tökéletes táplálkozás titkát. Reggelire például csak jeget szabad enni, mely alacsony szén-, kadmium-, és nyomelem-tartalommal bír, mégis finom, telt, friss érzettel ajándékozza meg a bendőt.

 - Az ellenzék szóvivője bejelentette: nem tűrik, hogy a kormány ennél is tovább emelje a jég és jégpályák árát, mert az mindenkié, és mint olyan, közönséges népnyúzás – morogta az apa.

 - Ez nagyon érdekes, drágám. Fontos, hogy a jég mellé illatokat kell és szabad fogyasztani, melyek tartalmazzák az alapétel összes fontos tápanyagát, energiatartalmuk azonban csekély. A régi kamcsatkaiak szerint az aromaterápia további lényege, hogy nem szabad bedőlni a mai, álságos életmód-tanácsoknak, mert ez a világ már nagyon pénzközpontú, emiatt az emberek át akarják egymást verni. A diétás illatok fogyasztása a kúra idején szigorúan tilos, mivel testünk az eddig bevitt tápanyagokból épül föl, és bármiféle változtatás a májműködés egyensúlyának felborulásához vezet, brrr. Összeírtam a reggeli terápia illatforrásait. Menj le szépen a boltba, Tódor, és vegyél meg mindent, ami ezen a papírkán van. Ha ügyes vagy, utána megkaphatod aputól a zsebpénzedet.

Tódorka alig hitte, hogy megússza ennyivel. A lista egészen hétköznapi dolgokat tartalmazott; semmi „frissen szedett, harmatos papaya és orángutánfog”, mint előző évben, amikor anya az Egzotikus diéták nagykönyvének útmutatásait követte lankadatlan elszántsággal, míg a Téridő-hasadékon át visszatért jövőbeli étrendek szerencsésen föl nem világosította, hogy kóklerség az egész.

Tódorka tehát örült, húzta a cipőjét, és indult a közértbe. Éppen kilépett a ház kapuján, amikor úgy hallotta, nyílik egy ablak. Megfordult, és a legutolsó pillanatban sikerül elhajolnia a tégla elől, melyet édesanya dobott utána.

 - Elfelejtettem, hogy ezt lehagytam a listáról! Vigyázz – tette hozzá, és eltűnt.

„Sonkából inkább kettőt hozz!” – állt a téglához kötözött cetlin.

Tódorka megcsóválta a fejét, elment a közértbe, a vásárlandókon felül vett egy emberes adag babot is, melyet hazafelé menet betömött a sajttal, túróval és paprikával együtt. A lépcsőkön már rohant fölfelé, résnyire tépte az ajtót, behátrált derékig, és hátsó feléből kiengedte a diétás aromákat hosszan, boldogan, jólesőn.

Aztán lement a kapu elé újból, és rágyújtott a doboz utolsó cigarettájára. Tudta, egy ideig nem fog újat venni.

 

süti beállítások módosítása